Medvehagyma

Évelő növény. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli.

Erősen fokhagyma illatú, levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak.

Április-májusban virágzik. Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül. Hagymáját a fokhagymáéval azonos módon hasznosítják.

Gyűjtéskor fontos az óvatosság, mivel a medvehagyma könnyen összetéveszthető a – hasonló körülmények között élő – májusi gyöngyvirággal illetve az őszi kikericcsel. Mindkét esetben az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet, mivel az említett két növény levelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok.

Nagyon sokféle bántalomra használható. Nyersen feldarabolva vajas kenyérre szórva vagy salátákhoz keverve. Leveseket, burgonyás  ételeket fűszerezhetünk  vele, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest, illetve a hűtőszekrényben tárolható pesztóként, ami rizses és tésztaételek szószaként is finom.

Régi, népi étel különleges ízhatású változatát adhatja. A jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, így nagyon kellemes aromát ad az ételeknek.

Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért.

 Természetes antibiotikum. Léteznek medvehagyma kivonatok, cseppek, kenőcsök. Ezek a termékek egyre inkább nem csak a március-áprilisi “medvehagyma szezonban” népszerűek, hanem egész évben is.

Frissen a leghatékonyabb és legfinomabb. Eltartható aprítva sóval összekeverve, olajban, valamint a legegyszerűbb ha lezárt nejlonzacskóban lefagyasztjuk.

Célszerű kis zacskókban lefagyasztani és úgy eltenni, hisz akkor nem kell felengedni mindet. A fagyasztás után a felengedett medvehagyma rostjai szétesnek és sötétedik, valamint némi levet ereszt, azonban még mindig a fagyasztás őrzi meg hatóanyagának nagy többségét.

Tartósíthatjuk továbbá olajban. Ez esetben a száraz leveleket leöntjük olívaolajjal és kész. A friss medvehagymát kicsit tovább tarthatjuk frissen ha vákuumcsomagoljuk. 

 Általában a hagymaformák idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása kiemelkedő. Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít.

Véralvadásgátló szerekkel együtt fogyasztása nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza. Ugyanezért nem szabad hagymát enni műtétek előtt.

Forrás: Szabad enciklopédia