Szorgosak, mint a méhek…

Bemutatjuk a Máté méhészcsaládot

Kiskövesden átrobogva, ha figyelmes az ember, hamar észreveszi azt a szép, régi, száz éves, hangulatos kis házat, mely nem mást, egy kézműves boltot rejt magában. No, ezt látnom kell. Ez érdekel! Hát betértem. Izlésesen dekorált bejárat, az ajtón szép kézműves koszorú. Éreztem, jó helyre tévedtem. Benyitok és azon nyomban rabul ejt a kis bolt, mely mindössze egy apró helységből áll. De amit ott találtam: megkapóan ízlésesen elrendezett polcok, rajta lelket és szemet gyönyörködtető kézműves termékek sokasága. Különböző virágmézek, csinos kiszerelésben és micsoda fontos információ található rajta: ahhoz, hogy ezt az üveg mézet megvásárolhassam, kellett 900 szorgalmas méh, 84 ezer kilométert röpködtek kaptártól virágig és 3 millió virágra volt szükség…no, ez aztán elgondolkodtat és emeli a méz értékét! Tovább nézelődöm, szappanok, méhviaszgyertyák, bútorápolók, fürdősó, len kendők még elmondani is sok… De én egyre csak fürkészem a termékeket és kíváncsiskodva olvasom az egyedi feliratokat minden csomagoláson, amikor rátalálok a Bodrogközi teára!

Na, ez kell nekem – döntöttem el határozottan magamban. Mindeközben kellemes, olykor fűszeres illatok csiklandozták orromat. Kellemes kis bolt nyugtáztam magamban, amikor a tekintetem megállt egy szép feliraton is: „Áldás reád!”. De szép gondolat egy magamfajta betérőnek. S nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki ide betér, ez a felirat fogadja. Most már igazán tudni akartam, hogy e szép ház – ékszerdoboz mögött kik tevékenykednek. Kik hozták létre ezt a nagyon egyszerű, de csodálatosan harmonikus környezetet, melyből sugárzik a szeretet.

Hát elmondom! Máté Zoltán és Máté Csatlós Eszter személyében különleges embereket ismerhettem meg, itt a Bodrogközben. S hogy mitől különlegesek? Értéket mentenek, értéket teremtenek abból, ami az életük, munkájuk és amit szívvel-lélekkel végeznek : a méhészkedés. Eszter és Zoltán Kiskövesden születtek, egyetemi tanulmányaik után kezdtek el méhészkedni. Érdekes módon indult az egész story, Eszter szakmáját tekintve közlekedési, Zoltán gépészmérnök végzettséggel bír. Hogy lett ebből méhészkedés? Erre már Esztertől kaptam választ. Egyetemi tanulmányaim után, Pozsonyban dolgoztam, de nem voltam ott boldog – meséli, hiányzott valami, amit meg szerettem volna találni, ezért beadtam a felmondásomat. A cégtulajdonos, ahol dolgoztam, felemelte a fizetésemet, mert nem akart elveszíteni. Pár hónapig maradtam, de nem volt, ami motivált, hát hazajöttem. A családom kiborult. Itt van a lányuk, kitanult és itthon nem lesz semmi munkalehetősége. Másnap reggel, amikor felkeltem, hallottam csiripelni a madarakat. Valami nyugalom és boldogság töltött el, sírtam. Szeretem Bodrogközt, a szülőfalumat, tudtam, hogy itt a helyem. Közben kaptam állás ajánlatokat, de nem fogadtam el. Mert tudtam, hogy addig, amíg nem jövök rá, mi az, ami engem igazán feltölt és inspirál, addig fölösleges elhelyezkednem, mert ugyan ott leszek, ahol eddig voltam – emlékezett vissza. Eszter édesapja méhész, 30 esztendeje végzik e szép tevékenységet. Majd jött a bejelentés az édesapja felé: megyek méhészetet tanulni! Egyetemi tanulmányok után, középiskolás évek következtek Besztercebányán. Alig vártuk, hogy menjünk iskolába – mondta lelkesen -, az oktatás, az ottani pedagógusok, olyan csodálatosan adták át és ismertették meg velünk a méhek világát, mely lenyűgözött: az, amit ők végeznek, mutatnak és tanítanak nekünk, embereknek, az hihetetlen! Az iskola elvégzése után két méhcsaláddal kezdték el párjával a méhészkedést. Bodrogköz nagyon szép hely, kora tavasztól késő őszig biztosítva van a nektárforrás a méheknek. Beindult hát a rajzás 18-20 család lett a nyár végére. A legnagyobb szeretettel dolgoztunk össze, méhek és emberek. Az az érzés, amikor az ember a méhek mellett van, az leírhatatlan! Pedig, nem volt ez mindig így, korábban féltem tőlük – nevetett Eszter.

Majd pályázat útján indították el családi vállalkozásukat, mégpedig a Magyar kormány által meghirdetett felvidéki gazdaságélénkítő program keretén belül – Baros – két alkalommal is sikeresen pályáztak: méhészeti majd pedig mézfeldolgozáshoz szükséges gépeket vásároltak az elnyert támogatásból. Apiházat is létrehoztunk – mondja lelkesen Eszter. Ez nem más, mint méhesház. Lényege, hogy a kaptárlevegőt inhalálva számtalan jótékony hatást tapasztalhatunk. Vagy is, a méhek szárnycsapkodását felhasználhatjuk terápiás célokra. A méhek által termelt mézet ősidők óta fogyasztja ételként az ember, valamint további fontos termékek, mint a méhviasz, méhpempő, propolisz pedig gyógyszerként vannak jelen a mindennapjainkban. Nem csodálkozhatunk tehát azon sem, hogy a kaptárban levő levegő belélegzése is terápiás hasznú lehet. Az apiterápia 100 %-ban egészséges, fájdalommentes kezelés, ami gyógyszermentesen fejti ki hatását. Allergiás betegségben, szív-és érrendszeri betegségben szenvedőknek ajánlott, de azoknak is, akiknek ízületi gyulladása van. Különösen hatékony a légzőszervi betegségeknél, tüdőfibrózisnál, asztmánál, hörgőgyulladásnál, vagy a melléküreg-gyulladásoknál. Az apiház összeállításában édesapám segített. Cseppet sem volt egyszerű feladat ugyanis magyar anyagot erről sehol sem találunk. Igy orosz nyelvből fordítottam, majd annak alapján építettük meg az apiházat!

Helyben, Kiskövesden pedig saját kis boltot is sikerült nyitniuk. Családi vállalkozás, ahol szinte mindent a saját kezükkel készítenek. Szorgalmasak, mint a méhek. Nem ismernek fáradságot. Amikor Eszterrel beszélgettem, sugárzott a szeretet és a harmónia nemcsak a szeméből, de a szívvel-lélekkel készített kézműves termékeikről. Öröm volt hallani azt a lélekből jövő őszinte vallomását, miszerint e családi vállalkozás a hobbijuk, ezzel a tevékenységgel nemcsak dolgoznak, hanem kikapcsolódnak, ez tölti fel őket energiával és a vásárlóik visszajelzése ösztönözi őket arra, hogy ezt igenis folytatni kell, mert értéket képviselnek. Pedig nem is olyan egyszerű a családi vállalkozás, mint amilyennek kinéz – nyilatkozik -, nagyon sok munkára van szükség, tudni kell együtt gondolkodni, együtt dolgozni és tudni kell megérteni a másikat! Mindenkinek megvan a feladata: a férfiak a méhekkel és a mézzel foglalkoznak. Eszter a marketinggel, kommunikáció és értékesítéssel van elfoglalva és a szülők is besegítenek a termékek előállításában, csomagolásban és van egy alkalmazottjuk is. Különböző virágmézek: csipkebogyós, feketeberkenyés, fahájas, akác, repce, napraforgóméz és sok egyéb az egészségre jótékony hatással bíró gyógynövényekkel készített és gazdagított mézek és méhviaszgyertyák, propolisz tinktúra, különleges ajándékcsomagok, mindez szeretettel készítve, ízlésesen csomagolva!

Eszter azt mondja, a termékeik megalkotását a csodálatos Bodrogköz inspirálja, ami körbe veszi őket. Azzal foglalkozunk, amit szeretünk és a legnagyobb boldogság a termelőnek mindenképpen az, amikor látja a vásárló szeme csillogásán, mosolygó arcán az örömet, hogy elégedett a termékkel, mely két kezükkel, szívvel-lélekkel készült. Vásárokon, termékbemutatókon a legszebb ajándékot kapjuk, amikor ezt mondják: „mi maguk miatt, termékeik miatt jöttünk ide!” Vagy „Azért jöttünk el, mert itt van a Zlaty Nektár!” Sok jó visszajelzés érkezik, a szlovákiai magyar vállalkozók körében is ismerik és elismerik munkájukat. Kell ennél több?

Megtalálni, ami feltölt és inspirál, így kezdődött Máté méhészcsalád életében minden. Merték ezt vállalni és megtalálták életük értelmét, boldogulásukat, helyüket e világban. Ragaszkodva szülőföldjükhöz, szép példát adva Bodrogközön, hozzájárulnak az értékek őrzéséhez és fejlődéséhez. S mindezen rajta van az Isten gazdag áldása. Nem véletlenül fogadja a boltba érkezőket e szép felirat: „Áldás reád!”- mely a vállalkozás kezdetétől végig kíséri őket. Megtudtam ugyanis, hogy Eszterék minden munkájukat hittel végzik. A tenni akarás mellett fontos az ő életükben az Isten áldása, melyet nap, mint nap megtapasztalnak abban a munkában, melyet oly nagy szeretettel végeznek. És ők azt szeretnék, ha mindenki, aki betér kis boltjukba, érezze ezt a nagy szeretetet és harmóniát, ami körülveszi őket. És ez valahol nagyon igaz. Nemcsak belépve kézműves boltjukba, érezhetjük ezt a kellemes hangulatot, hanem minden teáskanál mézben ott van az egyedi íz, a méhviasz gyertyában megtalálhatod az otthon melegét és a Bodrogközi teát kortyolva, szívből elmondhatod, ez az én szülőföldem íze, illata…

Molnár Malvina