Bodrogközben sok falut bejártam már s mindegyikhez köt egy-egy szép emlék vagy éppen egy-egy személy, aki valamilyen oknál fogva, életvitelével, tevékenységével kiválik a faluközösség életéből, öregbítve annak jó hírét. Pontosan így találkoztam Kistárkányban és ismertem meg Nagy Bélát és kedves feleségét, Klárikát. S nem is akárhol! Egy csodaszép, de mégis egyszerűségében, a múlt századi hangulatot idéző falusi portán, melynek hangulata van s amely magával ragadja, itt marasztalja a betérőt.
Vitéz Vendégház – olvasható gyöngybetűkkel írva az 1913-ban épült házon, melynek kapujába Nagy Béla vár minket és kedvesen invitál beljebb. Takaros udvar, gondosan rendbe tett öreg ház, kincseket rejtő titokzatos pajta – ezek már most mesélnek, gondoltam magamban, de azért szóljon a gazda is egy pár szót. Egy kis történelmi felvezetéssel kezdtünk: Nagyék családi örökségnek köszönhetően alkották és álmodták meg a Vitéz vendégház és udvarát.
Apai nagyapám testvéreé volt e ház, amikor megörököltük, már nagyon rossz állapotban volt. Kistárkányi lévén, nagyon kötődtem gyermekkori emlékeimhez, ráadásul a szülői házam szinte átelemben található az örökölt épülettel, nem volt szívem megválni tőle – indította beszélgetésünket, Nagy Béla. Úgy gondoltuk – folytatta, jó lesz majd leánygyermekeinknek s felújításba kezdtük, 1990-ben, hogy vendégház formát ölthessen a szép öreg ház.
Ám az élet átírta terveiket: a lányok családot alapítottak, az egyik Franciaországban, míg a másik Magyarországon telepedett le. Igy a szép tervek, a vendéglátás lehetősége Nagy Bélára és feleségére maradt. 2015-öt írunk, amikor már igazi vendégházzá alakult az épület. A csodaszép udvaron háromfelé épület található: első a főépület, ahol ízlésesen, otthonosan berendezett szobák találhatóak, kellemes meleget adó cserépkályhával, a második az ötletesen átalakított nyári konyha, igazi régi időket idéző kemencével valamint beépített tetőtérrel, mely szálláslehetőséget biztosít a vendégek számára. És a harmadik a kincseket rejtő, titokzatos pajta – no, már alig vártam, hogy betérhessünk!
Az élmény nem maradt el. Azt sem tudtam, hol kezdjem a fürkészést, rohangáltam egyik tárgytól a másikig. Lenyűgözött minden: lovaskocsi, lószerszámok, régi bútorok, gyönyörű textiliák, edények, hangszerek, rejtett fiókos útiláda, különböző munkafolyamatokhoz használt tárgyak és döbbenetemre, itt volt a kistárkányi református templom egykori bejárati ajtaja. A végtelenségig sorolhatnám, de nem. Ezt látni kell.
Ami viszont nagyon megfogott a múlt század elejétől itt maradt rengetegben, az a rend, tisztaság, ápoltság. Olyan érzésem volt, mintha ezek a tárgyak ma is használatban lennének. Nagy Béla megbecsül minden régi tárgyat, felújítja, lelket lehel belé, nem hagyja feledésbe menni, ezzel is erősíti hovatartozását, magyarságát. Amikor körbe vezet a múzeumot rejtő pajtában és megállunk egy-egy kincs mellett, tisztelettel és mély érzésekkel szól. Lehet, hogy valakinek egy semmit nem mondó tárgy számára érték, aminek mondanivalója van.
Az összegyűjtött kedves tárgyakban látja az emberi munka értékét és kihangsúlyozza e tárgyak valaha, a szűkös időben életet mentettek. Nagyon szépen megfogalmazta: „úgy vagyok ezekkel a tárgyakkal, mint az emberekkel, akit megaláznak – azt megsajnáljuk. Valahogy így vannak a tárgyak is, a kidobott, semmire sem értékelt tárgyak is, holott nagyon sok emberi munka van mögöttük”. De honnan ered ez a tisztelet, ragaszkodás e tárgyak iránt, mikor alakult ki gyűjtőszenvedélye… Azon túl, hogy családjában megbecsülték, megőrizték a régi dolgokat, azt vallja, gyűjtő kedve vele született, mindig érdekelte a padlások titokzatos világa, ahol szívesen járt, kutakodott. Viszont a tudatos gyűjtés, testvérbátyja, Tiszai Nagy Menyhért, református lelkész, irodalmár és festőművész példájából alapozta. Majd később, amikor családot alapított, kedves feleségével, Klárikával, mindezt tovább folytatták. Amikor a porta rendbetétele megtörtént, a sok-sok összehordott, megőrzött tárgyak otthonra leltek a Vitéz vendégház udvarán, épületében és a pajtában. Itt mesélnek tovább. Gyűjteménye mindig újabb és újabb értékkel gyarapodik, bővül. Mind ezek mellett legújabb hobbija, a téglagyűjtés. Már meséli is: a téglagyűjtés ötlete a porta rendbetételéből fakadt. Ugyanis bontott téglákból állítottuk helyre a Vitéz vendégházat – mondja. A bontott téglák között monogramosokra is rátalált, ekkor mozgatta meg fantáziáját az ötlet: mi lenne ha… félre tett pár darabot. Majd további téglavásárlás közben találkozott egy szenvedélyes gyűjtővel – ő alapozta meg gyűjteménye első 30 darabját. Mára 100 darabnál is több téglát lehet megcsodálni, pajtája mellett, külön kialakított helyiségben, a téglagyűjtemény birodalmában.
S mint mondja, a gyűjtemény nem önös érdeket szolgál, szívesen megmutatja mindenki számára, aki érdeklődéssel fordul hozzá s azokból mindig akad érdeklődő.
Honnan a szép megnevezés: Vitéz vendégház – tettem föl a kérdést. A ház, megmentése után nevet kapott: Vitéz vendégház. E házat Balázs Béla építette, feleségével, Vitéz Máriával. Innen a név, Vitéz, szeretnénk, ha ez fennmaradna a köztudatban – válaszolta. S jómagam úgy gondolom, nemcsak így marad meg e hajlék a köztudatban. Az idő előre haladtával mindig értékesebb és értékesebb lesz s nemcsak azért, mert e csodaszép udvar megbecsült kincseket rejt, hanem mert volt valaki, aki életében áldozott azért, hogy e kincseket szeretettel ápolta, eredeti állapotukra visszaállította, át mentette e modern világba és minden ide látogatónak szívvel-lélekkel tudott beszélni e kincsekről, szavai által megismerték a tárgyak küldetését, azt, hogy valaha mire, hogyan használták, visszanyerve értéküket. Az idő előre haladtával e szép udvarban rejlő kincsek a Kistárkányiaknak is örökségük lesz, nagyra fogják értékelni, hiszen az összegyűjtött kincsek között a falu kincsei vannak.
Molnár Malvina
