–Beszélgetés Patocskai Attilával-
“Sokan azt tartják igazán mesterszakácsnak, ki mindent rendkívűl paprikáz, s csak azt ugyancsak magyar embernek, ki azt szereti is.” (Széchenyi István)
Attila hobbiszakácsnak nevezi magát, de akár “profi” is lehetne. Konyhája tele hagyományos és újfajta fűszerekkel, mindenféle felszereléssel, a csodafazékban készülő remekmű illatát már az udvarról érezni.
–Milyen egy jó szakács?-
Szeret főzni. 🙂 Kellenek neki az új élmények, az illatok, a főzés öröme,- és az új vendégek.

–Hogyan kezdődött a nagy kaland?-
Már egész fiatalon érdekelni kezdett a gasztronómia és az ízek világa. De nem lettem egyből hobbiszakács. Az első remekmű az öcsémmel közösen készült, tojást akartunk sütni, és sikerült nagyon megsütni. Kárba azért nem veszett, mert nem volt otthon krumplink, így hát megettük.
–Idővel a sok kisérletezés meghozta a gyümölcsét. Kialakult egy sajátos ízvilágod. Milyen fűszerekkel szeretsz dolgozni?
A karakán magyar ízvilágot használom leginkább, mint az őrölt bors, kömény, majoranna és a babér, (főként grillezett húsoknál) de a só, bors és a tárkony az igazán kedvencem.
–Egyértelműen a magyar konyha az igazi számodra. Ezen kívűl van-e olyan ízkonyha amit szívesen elkészítenél vagy szoktál időnként elkészíteni?-
Igen, van. A magyar konyha mellett a balkáni ízeket is nagyon kedvelem.
–A kedvenc fűszerek, konyhák mellett, kedvenc ételek is léteznek.-
Természetesen. Ami a magyar konyhát illeti, a pörkölt a nyerő, a balkáni ízek közül pedig a csevapot és a plyeszkavicát kedvelem.
–A családban kedveli-e még valaki nagyon a gasztronómiát?-
A lányaim. Laura, az idősebb lányom, szabadidejében a cukrászkodásban bontogatja szárnyait, Andrea, a fiatalabb pedig inkább a szakács világban próbálkozik. Mindketten nagyon ügyesek és kreatívak.

–Egyedül jobb főzni vagy inkább csapatban?-
Mindkettő! Ha egyedül főzök, vagy a lányokkal, akkor inkább bent szoktunk lenni, főleg ősszel és télen. Ha megjön a jó idő, akkor már kint is. De csapatban is nagyon jó együtt főzni, legyen szó versenyről, találkozóról vagy bármi hasonlóról. Csak az idei évben öt ilyen élményben volt részem. A csapat mindig a Hun Attila néven vesz részt egy eseményen.
–Mostanában reneszánszát éli a gasztronómia, egyre több fiatal érdeklődik az ízek világa iránt. Mit tanácsolnál kezdőknek?
Mindenképp próbálkozzanak és kisérletezzenek, amennyit csak lehet. De csak fokozatosan és kis lépésekben. Kezdetben érdemes egyszerű-de nagyszerű receptekkel próbálkozni, és azután a nagyobb kihívásokkal folytatni. A türelem, végül nagyszerű élményt terem.
–Ha a hobbid egyszer a hivatásod lenne, az hogyan nézne ki?-
Egy kényelmes hely, ahol jól érzik magukat az emberek, magyaros és balkáni ételek, illatok, ízek, kísérletek, élmények.
Köszönöm a beszélgetést!
Fekete Annamária