Bőrt simogató csodás nyár.
Tengernyi lehetőség, és mind énrám vár.
Hosszú naptenger, perzselő életérzés.
A sötétség nem tudja, milyen érzés.
Tervekkel és álmokkal elindulok.
Nem tudom, merre visz az utam.
Remélem, sosem ér véget, senkire nem hallgatok.
Nem fog irányítani senki sem, én járom az utam.
Homokba írom, hogy végtelen nyár.
A tengerben sétálok, elég meleg már.
Olyan ez, mint a perzselő szerelem.
Átölel, nem ereszt, ezt szeretem.
(Krechl Bernadett)
