Benedek Sylviával először a nagytárkányi római katolikus templomban találkoztam, amikor Újévi koncert keretén belül egy gyönyörűen megfestett portrét nyújtott át, legkedvesebb előadójának, Vadkerti Imrének.
Bevallom, lenyűgözött a koncert, különösen Vadkerti Imre előadása, de amikor megpillantottam élethű portréját, amint lelkes rajongója átadja neki, feszengni kezdtem a padsorok között, kissé elölre dőlve, nyújtózkodva, tapintatosan látni szerettem volna az alkotást, melynek látványa a templomi közönséget is elkápráztatta. Ki lehet ez a művész, fogalmazódott meg bennem, aki lelkesedését, tiszteletét élethűen vászonra festette, megörvendeztetve a Kormorán együttes énekesét, Vadkerti Imrét. Kíváncsiságom itt nem állt meg. Megtudtam, a festőnő Battyáni lakos. Felkerestem. Egyik utcából a másik utcába járva találtam rá egy nagyon szép, takaros kis portára.
Egyszerű parasztház, amelyen azonnal felfedezhető, két gondos női kéz formálta, alakította, szépítette. A ház oldalán mindjárt felfedeztem az ismertetőjelet: festőpaletta és egy ecset. No, jó helyen járok, biztosan nem tévedtem el. Gyönyörű udvar, kőkerítés, a ház hátsó részben, gyöngybetűkkel olvasható a falon: tiszta udvar, rendes ház, régi használati tárgyak, amelyek az eltűnt idők hangulatát idézik, mindenhol virágok, nyugalom, itt valószínű, az a festő lakik, akit én keresek. Nem tévedtem. Nyílik az ajtó, kedvesen üdvözöl és invitál beljebb minket Benedek Sylvia. Amikor belépünk, elakad a lélegzetem csak figyelek. Itt már nem is kell kérdezni, hiszen a ház beszél a lakójáról. Az öreg vályogházon sokat dolgoztam, míg a mai formáját elnyerte – törte meg csodálkozó tekintetemet Sylvia s mesélni kezdett. Folyton javítani kellett a falakat, kitaláltam tehát egy festési technikát, ami egyszerre szép és illik hozzám, az én világomhoz, így készültek az általam kifestett szobák. Az egyik szoba zöld, a másik barna és annak nagyon finom pasztell árnyalatai kiválóan illenek az öreg bútorokhoz, amelyeket Sylvia újított fel és festett rá egyedi motívumokat.
A falon, alkotásai találhatók, amelyek teljes egészében tükrözik festőnőnk személyiségét: mindenhol hölgyek kalapban, elegáns 18. századbeli ruhákban. Akár egy ékszerdoboz ez a ház – jegyeztem meg -, ékszerdoboz, melynek tetejét ha felnyitjuk kellemes dallam árad belőle, melynek csendülésére egy balerina kezd pörögni a csodadoboz közepén. Ez a ház valóban egy ékszerdoboz, kívül egyszerű, de belseje értéket rejtő alkotásokat rejt, lakójával együtt, aki minden egyes alkotásán keresztül, lelke egy darabját fedi fel a betérő vendég előtt. Benedek Sylvia, Nyugat Szlovákiából származik, aki mindig is szeretett rajzolni, majd egy alkalommal a tévében rácsodálkozott a híres énekesnő, Szulák Andrea sokoldalúságára: aki énekel, színészkedik és fest. Azt gondolta, „ha ez a hölgy ennyi mindent ki tud hozni magából, akkor én egyetlen egy dolgot, a festészet bennem szunnyadó világát, képes leszek a vásznon megjeleníteni” – emlékezett vissza. És sikerült, a színész-énekesnő inspirációja által neki fogott festeni, először temperával.
Majd egy amatőr festő javaslatára, olajfestésbe kezdett. Eleinte, Ivan Siskin, orosz festő tájképeit másolta, akinek csodálta fényképszerű alkotásait. Elkezdett autodidakta módon tájképeket festeni, nagyon nehezen boldogult, de soha nem adta fel, hogy kifejezhesse belső önmagát. 1998-ban került a Bodrogközbe, Battyánba a szerelem hozta, festészettel főleg itt kezdett el foglalkozni. Nagyon jól érezte magát e környezetben, megszólította a hely, ihletet kapott. Kiült az udvarra és a szembe lévő házat megfestette, aztán jött a többi magától: battyáni templom, Latorca part, Battyán és Szirénfalva településeket összekötő lengőhíd – a falubeliek nagyon megkedvelték munkáját, majd minden házban megtalálható alkotása. Csendélet, portrék, tájképek alkotásai olajfestmény formájában jelenik meg előttünk, ahol a sötétebb, ám nagyon szépen megjelenített barna árnyalatai dominálnak. Ám, amiben igazán kiteljesedik az az 1800-as évek megsárgult képeslapjain megjelenő utcasorok, szobabelsők, elegáns hölgyek ábrázolása. Valósággal rabul ejtik, festésre ösztönzik: a nőiességet bemutató csipkés, bodros, fodros ruhák, puffos ujjú blúzok, feltűzött konty, romantikus kalap, alatta bájos vagy éppen kislányos vagy kacér női tekintet mosolyog ránk. Mindezen látvány nem marad a kép keretei között, ugyanis az egész lakásában ez a stílus jelenik meg. Mintha a képen megfestett dolgok a szobában élnének tovább a hétköznapokban. Sylvia azt mondja, nagyon szereti ezt a korszakot, szinte rajongással, ezzel született, ezt hozta magával erre a világra, sokszor érzi, bárcsak abban a korban élt volna.
Noha tanára nem volt, példaképévé Munkácsy Mihályt választotta, aki nagy hatást gyakorolt festészetére. Időközönként alkotótáborokat látogatott, tagja volt a királyhelmeci Ticce alkotóközösségnek. Képei több közösségbe eljutottak. Első kiállítása Nyugat-Szlovákiában került bemutatásra, majd a Bodrogközben, Sátoraljaújhelyen, Királyhelmecen, Perbenyikben, Szirénfalván és Battyánban több alkalommal, főleg falunapok keretében volt látható.
Alkotásai megtekinthetők közösségi oldalán – Facebook, Benedek Sylvia.
Maximalista lévén a legjobb végeredményre törekszik, célja, minél valósághűbb legyen az alkotása. Minden érdekli, minden témát elvállal, mert mindenben ki szeretné magát próbálni. Festett már pincében boroshordót szőlőfürtökkel, festett csempére, megfestette a község üdvözlőtábláját, falu címerét, különböző kéréseknek eleget téve – csak azért, hogy fejlődhessen, mondta lelkesen. Noha nagyon sok a megrendelése, úgy vélekedik már nem vállal munkát, nem éri meg. Munkájáért nem kér sokat, pedig igényes képei születnek, túl van már az ötezredik alkotásán is. Mindig tanulni, megújulni akar. Nem akar leragadni egy megszokott szinten, tovább szeretne haladni a festészet útján, mert úgy érzi, van még mit tanulnia, még nem érte el azt, amit keres, amit igazából akar.
Három évvel ezelőtt elvarázsolta a kalligráfia művészete is – gyönyörű írásai képek formájában festményei mellett helyet kaptak szobája falán. Tagja lett egy csoportnak, ahol minden nap hűségesen teljesíti feladatát. Édesanyja nagy csodálója kézírásának, szerinte, övé a legszebb. De Sylvia határozott nemmel válaszol. Ahogyan a festészetben úgy a kalligráfiában is a legszebb, legkifejezőbb eredményre törekszik, szeretné a lehető legmagasabb szintre emelni tudását mindkét művészeti ágban.
Nem véletlenül vallja mottójaként: „Magasabbra jut az, aki nem tudja hova tart!”
Köszönöm a beszélgetést!
Molnár Malvina
