Érett háziasszonyok horgoló tűi nyomán

  Életünk során sokszor találkozunk a horgolás művészetével mint hasznos szabadidő elfoglaltság, aktív pihenés vagy akár megélhetés céljából is. Az Úr hosszabb mélyvonalon vezetett egy  számomra új gyülekezetbe ahol a saját környezetemben kaptam elhivást a férjem mellett, presbiterként, csaladtlá

togatásokat tervezve.  

     Id. Vadaszki Juditot is ilyen családlátogatás alkalmával ismertem meg. Hosszú életek tapasztalatait kicsi koromtól szerettem hallgatni és az Úr ajándékaként hatnak rám ahogy az idősödő asszony elmerül a régmúlt időkben, és visszaemlékszik, miként tanult bele a horgolásba. 

       Munkás családban látta meg a napvilágot itt Óbecsén. Édesanyja szövőgyári munkahelye után, gyári lehullott cérnadarabkákat hordhatott haza, és a 7-8 éves kislányát tanította nagy gonddal, a szabad idejét okosan használni. Abból a gyári hulladék cérnából kerültek ki a kicsi Judit első pici, horgolt munkái. Az ínséges időkben a szorgalmas kézimunkázás eredményeként a serdülő lány kezében, ami végigkísérte egész életén át, szép horgolássá, művészetté alakult. Volt amit ajándékba készített és a megélhetést is kiegészíthette ha rendelésre dolgozhatott.

    Sok -sok munkája emlékét a szekrényben is őrzi a még felhasználatlan kellékekkel és részletes mintákkal értékes könyvekkel.

     A horgolás mellett jutott idő szép, tarka hímzésű teritőkre, néhány horgolt ruhadarabra, mellényre, de a kedvenc maradt a teritők horgolása.

      Judit néni mára,  idősödő korára a horgolás emlékét emlékeiben őrzi, és az érdeklődő nemzedéknek ajánlani tudja, tanító hiányában a horgolás tudományával akár könyvből is lehet ismerkedni.

   Irén Novák Barczalt óvodás korától, nagymamája tanította ismerkedni  a kézimunkázás fortélyaival.

         Isten ajándékait használva, szívesen, mindig folyóiratokban kutatva valami új után próbált bele más és más formában. Élete során megtanult himezni,  gobelin mintát olvasni és kivarrni és kötni is. Egy kéztörés alkalmával, némi találékonyság és jókora hittel vezérelve folytatta fél kézzel az elkezdett gobelinjét. Mégis, kedvenc  kézimunka összeállításai a horgolásból származnak.

         Kedvenc mottójával összhangban:

       A horgolás az egyetlen olyan szenvedélybetegség amit nem kell gyógyítani, mert az maga a gyógyír.

      A legújabb horgolási formát a Fürge ujjak kiadványában az Amália minták után az újszerű igényekhez igazodva alakította ki, de nem volt nehéz, hogy számára ismeretlen nyelvű ( orosz, spanyol, portugál, holland)mintákban elidőzzön és úgy váltsa valóra megrendelői elképzeléseit. 

       A babák tervezése egyéni választás vagy megrendelés alapján történik és nem egy alkalommal célzott adomány formájában.  A mellékelt képek magukért beszélnek.

Kozma Gabriella