Egy hely története, ahol az istenek nedűje születik…
KISTÁRKÁNY, a Tisza parti település már a múltban is híres volt a szilvájáról és az abból készült különlegességekről. A SZILVA, mindig is ott volt a kistárkányi emberek asztalán vagy pincéjében, ilyen vagy olyan formában. Készült belőle: rézüstben főzött lekvár, szilvás ételek vagy éppen szilvapálinka – ami bekerült a Bodrogközi Értéktárba, s ezt filmen is megörökítették. A SZILVAPÁLINKA – a kistárkányiak büszkesége! Különlegesség! Ha valaki betér a faluba, megterített asztalhoz ültetik s mint kedves vendéget: szilvalekváros krumplilángossal, szilvás gombóccal és szilvapálinkával – lélekmelegítőként, szívesen kínálják. Megfigyeltem, minden látogatásom alkalmával: elfogultan, mély meggyőződéssel kínálják az isteni nedűt, amit egyszer mindenkinek le kell gurítania – még nekem is -, hiszen a szilvórium nemcsak különlegességnek számít, hanem annak bizony, története van. Akár a mesében: hol volt, hol nem volt. A valamikori meseszép Tiszakert, ahol a legfinomabb kistárkányi szilva termett s ebből készült az isteni nedű. De hol? Hát a pálinkafőzdében. Tisza folyó közelében elterülő Kistárkányban csaknem hetven éve, ugyanazzal az eljárással és technológiával, kétszeri lepárlású pálinkafőzdében, készítik a finomabbnál finomabb pálinkákat: szilvából, almából, barackból, körtéből, somból és számos más gyümölcs cefréjéből készül igazi szíverősítő.
Bár sokan talán azt gondolják, hogy a pálinkafőzdével a falu kasszája gazdagodik, a színtiszta igazság az, hogy működtetésével inkább őseik felbecsülhetetlen értékű tradícióit ápolják. S engem ez fogott meg: hagyományápolás a „helyen, a pálinkafőzdében”. Ennek most utána járunk. Irány a pálinkafőzde – gondoltam. Már nyílik is az ajtó, fatüzelésű kemence, vörösrézüst, szemem előtt zajlik a lepárlási folyamat, szilvórium illatfelhő, no, meg előttem az a két derék ember áll, akik ma nekem, elmesélnek mindent. Nagy Béla és Fülöp István személyében. Nagy Béla, kistárkányi lakos. A főzde történetének egyik legpontosabb ismerője, kezében pontosan datált jegyzetekkel vezet vissza minket a múltba és barátságosan mesél. Ez az épület, amiben most vagyunk, 1957-ben épült – kezdi mondanivalóját, de az előzmények nagyon lényegesek, mert a kistárkányi pálinkafőzésnek komoly tradíciója van – hangsúlyozta.
Szájhagyomány alapján, az 1800-as években lovas kocsikra szerelt egyszerű berendezésekkel vándor főzdék járták a vidéket. Ami viszont dokumentálható, az Petrik Béla, katolikus papnak köszönhető, kinek hobbija volt a fényképezés. Az ő hagyatékából maradt fenn több száz fotó a radi plébánián. S ezek a felvételek olyan gyönyörű mozzanatokat örökítettek meg az életből, mint a lekvárfőzés, pálinkafőzés vagy a szárazmalom képe. Kiemelt fotó: 1906-ból származó fénykép, amelyen egy családi pálinkafőző látható, amely hiteles dokumentációként bizonyítja a pálinkafőzés létét. A Trianoni fordulatot követően, a község az 1920-as évek után vásárolt csehszlovák gyártmányú pálinkafőző berendezést, amely a II.világháború kitöréséig üzemelt, feltehetően, a cseh fináncok leszerelték és elvitték. Más információ szerint az orosz felszabadító seregnek tulajdonították e tettet – egy biztos, a falu, főző berendezés nélkül maradt, nagy űrt hagyva maga után. Nemcsak a faluban, hanem az egész környéken. Valahogy próbáltak megoldást találni a szilvórium előállítására: odahaza zúg főzdéket alakítottak ki – ami persze tiltott volt s senkinek sem szolgált javára. Igy történt, hogy az Egységes Földműves Szövetkezet 1950-es megalakulását követően, nemcsak a saját érdekében, de a tagság és a helyi lakosság igényeinek megfelelően a kész cefrét, hat-hétszáz literes fakádakban saját teherautóján a nagymihályi állami szeszfőzdébe szállították kifőzésre. Ez azonban, nagyon költséges és időigényes volt, csak átmeneti megoldásként tekintettek e helyzetre. Kistárkányban, Bálint István volt a szövetkezet főkönyvelője és egyben közgazdásza akkor. Tudomására jutott, hogy Homonna mellett van eladó, az adott korban nagyon modernnek számító pálinkafőző berendezés. Tanácskozásra került sor s a szövetkezetben egyértelmű döntés született: megvásárolják. 1957 januárjában el is hozták a berendezést és kora tavasszal megindult az építkezés, Nógrádi Sándor és Lippai József munkájuknak köszönhetően őszre üzemképessé vált a pálinkafőzde, lefolyt az első minőségi tárkányi szilvórium. A szövetkezet pedig a Tiszakertet további telepítésekkel gyarapította. A száz hektáros területen, mintegy húszezer gyümölcsfát számláltak, melynek szilvafa ültetvényeiből bőven jutott alapanyag a főzdébe is.
Lett a tárkányiaknak pálinkafőzdéjük, amely azóta is működik – mondta büszkeséggel, Nagy Béla. A nagy múltú pálinkafőzde első főzdemestere Pencko Lajos volt, őt aztán számos főzdemester követett az idők folyamán. Illő, hogy lejegyezzük nevüket. Pontos sorrendben: Sztanko János, Gönczi István, Halász Gyula, Antalik József, Váradi Ilona, Makkai Zoltán, Kiss Miklós, Jurco Gabriel, Jurcsák Gyula után Fülöp István következik, aki 13. éve szakszerűen felügyel e főzde működésére – fejezte be a kronológiai sorrendet, Nagy Béla. Az 1976-ban óriási változás állt be a falu életében, a szövetkezetet államosították, vagyonát felszámolták, a fákat kivágták, a gyümölcsöst elpusztították, s lényegében nyomtalanul eltüntették a gazdálkodás azon ágát, ami generációkon át jellemző volt a tárkányiak életére. A Tiszakert kiírtását megsiratták az emberek, mély nyomot hagyott bennük, mert a fákat, gyümölcsöst kedvelő gazdák szerettek oda kijárni, nézegetni a virágzást, gyümölcsérést, levélhullást. A szilva volt a minden! Minden család hasznosította, minden háznál aszaltak, minden háznál üstben szilvalekvárt főztek, no, meg készült az élet vize: a szilvapálinka.
Magát a telephelyet beolvasztották a királyhelmeci állami gazdaságba, mert a kommunista párt mezőgazdasági programja szerint az országnak gabonából önellátónak kellett lennie. A „nagy hozam” érdekébe búzával vetették be a Tiszakert helyét, amely még a vetőmag mennyiségét sem termette meg olykor, nem beszélve arról, hogy ha a tiszai árvizek elvitték a termést.
A főzde ugyan működött, de a pálinka minősége romlott. Mivel a magánszemélyek nem pótolhatták a gyümölcsös likvidálása következtében beállt mennyiségi hiányt, ezért a nagyobb hozamra való törekvés érdekében, túlcukrozták a cefrének szánt gyümölcsöt.
Az 1990-ig államiként működő pálinkafőzdében mindezen szemlélet sem a minőség irányába mutatott, ráadásul a karbantartások is elmaradoztak. Ezt követően a főzde rövid időre magántulajdonba került, majd 1995-ben Kistárkány önkormányzata vásárolta meg, és azóta jó gazdaként törődik vele. Sorsát minden polgármester a szívén viselte, illetve viseli ma is – hangsúlyozták ki elégedetten a téma szakértői, Nagy Béla és Fülöp István. Majd tovább folytatták: ez a törődés javára vált a falu jóhírének. Teljes felújítás következett, úgy az épület, mint a belső berendezéseket illetően – így szerezte vissza régi jó hírét a pálinkafőzde. A történelmi visszatekintés után, érdekelt a jelen. Hogyan zajlik az élet most? Erre a kérdésemre Fülöp István, 12 éve hűségesen helytálló főzdemester válaszolt. A szezon, vagyis egy pálinkafőző év, augusztustól márciusig tart. Az 500 literes vörösrézüstbe került cefrét alulról fatüzelésű kemence melege hevít. Az első lepárlási folyamat végén kerül a kisebb vörösrézüstbe – 300 literes. Majd pedig lecsepeg a nemesacél hordóba. 500 liter jó mennyiségű szilvából, 50-52 fokos párlatból, 50 liter szilvórium áll elő – osztotta meg velem, Fülöp István.
Azt viszont tudni kell – folytatta, az egész folyamat szigorú ellenőrzések és szabályzatok szerint zajlik. A nemzeti adó- és vámhivatal minden egyes liter elkészült pálinkáról értesítve van. Nincs titok! A rendszernek saját mérőeszközei is vannak, mely bármikor, bármilyen ellenőrzés során mindent megmutat az ellenőröknek. Bár az egyre drágább energiaárak és a főzésre kivetett jövedéki adó miatt nem olcsó dolog a pálinka készíttetése, azt tapasztaljuk: ha az árak változtak is, a minőség maradt és az elégedett kliensek visszatérnek, sőt, mindig jönnek újak! Van olyan évünk is, amikor 500 megrendelést teljesítünk, és 8-10 ezer liternek megfelelő száz százalékos alkoholt állítunk elő.
Milyen a kistárkányi pálinka? Megtudhatjuk, ha legurítunk egy kupicával! Mert nem az önjelölt szakértők, nem az orrmesterek, nem az ízlelőbimbók bajnokai mondják meg számunkra, hanem mi magunk azt, hogy: bizony, kiváló pálinka készül itt! Olyannyira, hogy más vidékekről is ide jönnek főzetni. Szilva, szőlő, alma. Kinek, mi kell! Ha pedig mértékkel fogyasztjuk, egyenesen gyógyszer! Távozáskor a lelkemre helyezték: „A kistárkányi pálinka az istenek nedűje – ez által, ha mértékkel fogyasztom, nem alkoholista vagyok, hanem hívő ember. Nos, ez a vallás igen hamar elterjedt és népszerű lett minálunk”. Ó, igen – jegyeztem meg… és kacagva megköszöntem az információt.
Molnár Malvina
